Hirtelen két Vaják könyv is felbukkant a New York Times bestseller listáján
Az utolsó kívánság a negyedik helyen áll
Míg a Tündevér a tizenkettedik lett
Nem csak a játék járt jól a sorozattal, hanem Andrzej Sapkowski eredeti könyvei is, hiszen a nyolc Vaják kötetből kettő felkerült a New York Times bestseller listájára, méghozzá elég előkelő helyen. Az utolsó kívánság című novelláskötet a negyedik helyet szerezte meg magának, míg az első egybefüggő Vaják-regényként számon tartott Tündevér a tizenkettedik lett. Ezek az eredmények már önmagukban is figyelemre méltók, de érdemes azt is figyelembe venni, hogy az előbbi kötet 27, az utóbbi pedig 26 éves, ilyen korba meg aztán különösen szép teljesítmény felkerülni egy ilyen listára.
Az első The Witcher (Vaják) könyv 2011-ben jelent meg Magyarországon a PlayON gondozásában, azóta pedig évi rendszerességgel érkezett új résszel a lengyel író, Andrzej Sapkowski híres regénysorozata. A Netflixre december 20-án érkezett meg a fantasy tévés adaptációja, Henry Cavillel a főszerepben, mely 8 epizódos és részben Magyarországon forgatták. Ennek apropóján a Gabo Kiadó bejelentette, hogy megszerezték a The Witcher jogait, és úgy döntöttek, hogy az első könyvet ismét megjelentetik. A rajongóknak ez azért jó hír, mert mostanra szinte alig kapható már a mű, így pedig friss kiadásban, a sorozat plakátjával a borítón kerülhet fel a polcokra a világszerte ismert alkotás. A történet középpontjában egy mutáns szörnyvadász, egy igazi különc, Ríviai Geralt áll, aki egy rendkívül könyörtelen és politikai játszmákkal tarkított középkori világban él és vállal el pénzért megbízásokat. A sorozat premierje környékén már a kezünkbe is vehettük az újraszerkesztett könyvet.
A tavalyi év végén a The Witcher 3 új csúcsot ért el a Steamen, egyszerre 94 ezer ember játszott a programmal.
Az, hogy egy időben közel 100 ezer ember használjon egy játékot, önmagában is lenyűgöző, négy évvel a program megjelenése után viszont még inkább. A The Witcher 3 az új sorozat érkezése, illetve a steames leértékelés miatt válhatott hirtelen ilyen népszerűvé.
Jelenleg a The Witcher 3 a hetedik legtöbbet játszott program a Steamen, de az elmúlt hetek nemcsak a harmadik epizód, hanem az első két rész népszerűségére is pozitívan hatottak. Az eredeti játék szintén saját rekordot ért el: egy időben 12 ezren használták.
A Netflix-féle Vaják-sorozat első évadának egyes történetszálai nem egy időben indulnak, de ez nem teljesen egyértelmű az elejétől kezdve. Sok néző számára zavaró volt a cselekmény felépítése, de számukra jó hír, hogy Lauren S. Hissrich showrunner szerint a folytatásban áttérnek a lineárisabb történetmesélésre.
Az évad cselekménye három szálon fut: követjük a vaják Geralt kalandjait, emellett a boszorkány Yenneferrel és Ciri hercegnővel történteket is. Egy ponton aztán világossá válik, hogy az egyes karakterekkel történteket évtizedek választják el egymástól.
“Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ez lesz az egyik legvitatottabb dolog a sorozat kapcsán” – írta Hissrich a Redditen, rajongói kérdésre válaszolva. “Csomó embertől azt hallottam, hogy ‘Nem jöttem rá a negyedik epizódig!’ – márpedig mi is pontosan így képzeltük, hogy akkor találják majd ki a nézők. Azoknak, akik utálták az idővonalat, szerencséjük van, mert a második évadnak más a struktúrája. A sztori sokkal lineárisabb lesz most, hogy a három karakter idővonala összeért.”
Kattints a Netflixre, és nézd te is a sorozatot, ha még nem láttad!
Nagy meglepetésre a sorozatért felelős Lauren S. Hissrich a twitteren bejelentette, hogy az első évaddal garantáltan nem értek véget Geralt, Yennefer és Ciri kalandjai, a Netflix jó egy hónappal az első évad nyilvános premierje előtt máris berendelte a második évadot. Ennek a forgatása 2020 elején kezdődhet, így feltehetően a jövő év vége táján válhat elérhetővé.
A gyors berendelés bizalomgerjesztő hír, ezek szerint az első évad láttán a Netflix illetékesei jelentős bizalmat szavaztak a sorozatnak; jó eséllyel abban reménykednek, hogy képes lehet betölteni a Trónok harca után maradt űrt a piacon.
Kattints a Netflixre, és nézd te is a sorozatot, ha még nem láttad!
Az Andrzej Sapkowski regényeiből készült sorozat első évadát négy hét alatt 76 millióan nézték meg.
A varázserejű démonvadász történetét bemutató sorozatot a premiert követő négy hétben több mint 76 millióan nézték meg. A sikerhez hozzájárult, hogy az Andrzej Sapkowski regényciklusából készült fantasy már a bemutatása előtt komoly rajongóbázissal rendelkezett, többek között népszerű videójáték is készült belőle.
A Netflix a negyedik negyedéves üzleti jelentésében hozta nyilvánosságra a sorozat nézettségi adatait. Mint írják, számos rajongó alig néhány nap alatt végignézte mind a nyolc részt.
A tavaly év végén a Netflixen bemutatott The Witcher-sorozat jótékonyan hatott a CD Projekt RED fejlesztette játékra és persze az egész alapjául szolgáló Andrzej Sapkowski-féle regényfolyamra is.
A Netflixen megtekinthető The Witcher-sorozat abszolút élvezetesre sikerült, így talán nem csoda, hogy a játékváltozat és az egész alapjául szolgáló könyvek ismét nagyon népszerűek lettek. A Steam szerint a The Witcher 3 játékosszáma például ismét megugrott, de Andrzej Sapkowski regényfolyamára is óriási lett a kereslet.
Olyannyira, hogy a több részből álló kötetsorozat két darabja helyet szorított magának a New York Times bestseller listáján is. Az utolsó kívánság című novelláskötet a negyedik helyet szerezte meg, míg a Tündevér a tizenkettedik helyig repült.
A tengerentúli kiadó, az Orbit Books most kicsit számszerűsítette a rajongók igényét, ugyanis egy hivatalos közleményben megerősítették, hogy további 500 ezer példányban nyomtatják ki újra a regényeket. Ahogy a könyvkiadó írja, tisztában vannak vele, hogy még így sem lesznek sajnos mindenhol kaphatóak a könyvsorozat darabjai, de mindent megtesznek azért, hogy a lehető leggyorsabban orvosolják a kialakult helyzetet.
A The Witcher 3-ban található gyűjtögetős kártyajátékból önállóan futtatható, ingyenes szoftver lett Gwent címen, amelynek a közelmúltban beígért kampánya szintén önállóan futtathatóvá válik. A CD Projekt nyilvánosságra hozta, hogy annyi tartalom és lehetőség került a Thronebreaker: The Witcher Tales címre átkeresztelt egyjátékos részbe, hogy azt végül önálló formában küldik majd piacra, de úgy, hogy a Gwent alapváltozata nem is lesz szükséges a futtatásához. Természetesen a multi alapú free 2 play változatot sem hanyagolják el – az megkapja majd a korábban beígért fejlesztéseket –, de aki nem rajong a hús-vér játékosokkal történő küzdelmekért, a Thronebreaker-ben megtalálhatja a számítását.
A történet szerint Mevert, a veterán hercegnőt alakíthatjuk majd, aki egy sötét és pusztító útra tér rá, amikor elhatározza, hogy bosszút áll az őt ért sérelmekért. Mindezt közel 30 órányi játékidőben tehetjük majd meg, amelyben minden döntésünk kihathat a történetre. Bár a multis Gwent alapvetően ingyenesen nyüstölhető, cserébe gyanús, hogy a kiadó üzletpolitikáját figyelembe véve mikrotranzakciókra ezúttal nem számíthatunk. Ahhoz, hogy megtudjuk, a főhősnő, Mevert találkozik-e a szerepjáték-elemekkel is megbolondított kalandban a trilógia nevesebb karaktereivel – mondjuk magával Geralttal – ahhoz ki kell próbálnunk a játékot.
Ha valaki szeretné zanzásítani a Thronbreaker: The Witcher Tales fejlesztésének sztoriját nincs egyszerű dolga. A Vaják könyvekből lett videojátékos trilógia harmadik epizódjában debütáló kártyás játék előbb önálló, ingyenesen nyüstölhető gyűjtögetős címmé változott, majd ebből készült most egy kvázi teljes értékű RPG – tehát egy adaptáció vadhajtásának vadhajtásáról van szó. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne jó: a CD Project RED nem feltétlenül a rossz programjairól híres, ráadásul maga a Gwent rendszere sokaknak a The Witcher 3: Wild Hunt legjobb eleme volt, így erre felhúzni egy önálló játékot nem feltétlenül dőreség. Hogy mennyire, az legkésőbb a megjelenés után kiderül, bár, aki nem tud addig várni, már most belenézhet a dologba, a stúdió ugyanis egy bő fél órás videót adott ki a Thronebreakerből, amelyben láthatjuk, hogyan áll össze a koncepció.
Bár érzésre a stúdiótól megszokott maximalizmus jelen van, azért azt sem állíthatjuk, hogy a 2D-s, festményszerű átvezetők, az alapvetően szintén ebben a dimenzióban mozgó játéktér és úgy alapvetően az egész nem érződik teljes költségvetésű projektnek. Még szerencse, hogy nem is az – a programot 13 dollárért vásárolhatjuk meg, ennyi pedig kiemelkedően jó árnak tűnik érte, pláne, ha hozzávesszük, hogy a sztori úgy épül fel, hogy közben betekintést nyújt Geralték kalandjaiba is. A Fehér farkas és barátainak digitális története már pedig valószínűleg egy ideig nem folytatódik majd, be kell érnünk a Netflixes sorozattal és a nagyszerűen sikerült könyvekkel, ha szeretnénk benne elmerülni – vagy a Thronebreakerrel.
Hatalmas várakozás előzte meg a részben Magyarországon forgatott Vaják premierjét. Az IGN amerikai csapata is azonnal rávette magát a szériára és ha már így tettek, hát úgy döntöttek, hogy összevágnak egy kis montázst, amely a másik adaptációt, a CD Projekt RED videojátékos trilógiáját, egészen pontosan annak az első felvonásnál használt intróját hasonlítja össze a streamingszolgáltató adaptációjával (itt ugyanis a forrásanyag megegyezik). Értelemszerűen helyenként előfordulhatnak kisebb-nagyobb spoilerek, szóval aki mondjuk az egyes szörnyek, vagy be nem mutatott szereplők külsejét inkább maga fedné fel, az várjon addig, amíg a végére nem ér a sorozatnak.
Fontos ismét megemlíteni – mert sokszor úgy tűnik, hogy ez nem mindenkinek tiszta – hogy a sorozat nem a játékok látvány és hangulatvilágát igyekszik visszaadni mozgóképben, hanem az eredeti forrásanyag, a regények megfilmesítését tűzte ki célul, így pedig már nem is annyira meglepő, hogy bár azért akadnak hasonlóságok, nagy vonalakban mégsem vethető össze tökéletesen a két változat, még, ha itt esetünkben ugyanaz a novella elevenedik meg. Sapkowski maga többször is leszögezte, hogy alapvetően semmi baja nincs a játékokkal, mert igazából nem is ismeri őket, sőt, a segítségét sem kérték a megalkotásukkor, míg a Netflix produkciójában azért alaposan benne van a keze.